| |
 |
 |
|
Kedves
Olvasó!
Januári
számunkban összefoglaljuk az idei évben várható, néhány esetben
már hatályos, legaktuálisabb változásokat, melyek széles réteget
érintenek, ezért érdemes odafigyelni rájuk!
Olvashat a jelenlegi parkolási rendeletekben, illetve a parkolási
rendszer szabályaiban bekövetkezett változásokról. Egy megtörtént
eset alapján végig kísérheti egy gépjárművezető szokatlan,
mégis sikeres történetét, hogyan tudta érvényesíteni követelését
az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - vel szemben. Mivel több
ügyfelünk is érintett az ügyben, beszámolunk a PPO elektronikus
szolgáltatásokat nyújtó cég és az általuk levont éves regisztrációs
díj hátteréről, és jogi szempontból megvizsgáljuk a helyzetet.
"Közlekedés" c. rovatunkban olvashat a már hatályos,
legfontosabb KRESZ módosításokról, "Munkaügyi" rovatunkban
pedig a foglalkoztatás elősegítése céljából bevezetett új
támogatási formákról számolunk be.
Kellemes
olvasást kívánunk!
|
|
 |
|
|
| |
 |
Parkolópályán
- alkotmányellenes jogszabályi alapok
November
derekán hozta meg az Alkotmánybíróság (AB) nagy horderejű
határozatát a jelenlegi parkolási rendszer jogszabályi alapjaival
kapcsolatosan. A különféle híradások különbözőképpen számolnak
be a határozat tartalmáról, ezért az alábbiakban megkíséreljük
röviden és érthetően összefoglalni, hogy miről is szól az
ominózus határozat.

|
|
 |
|
|
 |
Késő
bánat? - A PPO éves szolgáltatási díja
Ez
év január elején a PPO elektronikus szolgáltatásokat nyújtó
cég ügyfelei hirtelen azon kapták magukat, hogy a cég 2490,-
Ft-tal terhelte meg ügyfelei egy részének számláját éves szolgáltatási
díjként.
A probléma társaságunk több ügyfelét is érinti, ezért az ügy
eddig ismert legfontosabb részleteit az alábbiakban foglaljuk
össze.

|
|
|
|
 |
Új
megítélés az autópályán történt balesetekre?
2008. telén egy gépkocsivezető gépjárművével az
M3-as autópályán, egy csomópont közelében elütött két nagy
testű kutyát. A kutyák hirtelen kerültek a gépkocsi elé, a
sötétben sem számítani nem lehetett rájuk, sem észrevenni
nem lehetett őket: a baleset elkerülhetetlen volt. A gépkocsivezető
autója az ütközés következtében olyan súlyosan megsérült,
hogy mintegy négyszázezer forint kár keletkezett benne.

|
|
|
|
 |
Januári
változások a KRESZ-ben
A
közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM
együttes rendelet több ponton változott 2010. január 01-jével:
a legjelentősebb módosítások a gyalogosokat és a kerékpárosokat
érintik.

|
|
|
|
 |
Új
támogatási formák a foglalkoztatás elősegítésére
A Központi Statisztikai Hivatal közzétett adatai
alapján 2009-ben a munkanélküliek száma egyre növekvő tendenciát
mutatott. 2009. szeptemberében és novemberében a 15-74 éves
foglalkoztatottak száma 3.788.000 volt, a munkanélkülieké
455.000 fő volt, ami 10,5%-s munkanélküliségi rátát eredményezett.
Ez a ráta 2,7 százalékponttal meghaladta az 1 évvel korábbit.
A férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,3
százalékponttal nőtt.

|
|
 |
|
|
 |
...jogvédelmi
biztosítás nélkül?
Ügyfelünk balesetet okozott a gépkocsijával. A másik
fél kárát, kb. 10 millió forintot (komoly személyi sérülés
történt) azonban nem a saját biztosítója, hanem a MABISZ
fizette ki, mivel az ügyfelünk saját biztosítója úgy
nyilatkozott a károsultnak tévedésből, hogy ügyfelünknek
nem volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása.

…jogvédelmi
biztosítás nélkül?
Egy Németországban történt közlekedési balesetben a
gépjárművet vezető sofőrnek súlyos kézsérülése következett
be. Az osztrák károkozó kötelező felelősségbiztosítója
a csekély maradandó sérülés miatt az osztrák jogszabályok
szerint minimális, 3 millió Ft-os kártérítési összeget
állapított meg Ügyfelünk részére.
|
|

*Ezt
a levelet a hírlevélgyár.hu, küldte Önnek, online direct-marketing
rendszerén keresztül. a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító
megbízásából. A Hírlevélgyár
garantálja, hogy a személyes adatok védelméről és a
közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
törvényben és a Kutatás és közvetlen üzletszerzés célját
szolgáló név- és e-mail adatok kezeléséről szóló 1995.
évi CXIX. törvényben foglalt valamennyi kötelezettségnek
eleget tesz. - 1992. évi LXIII. törvény - a személyes
adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
(a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény);
- 2008. évi XLVIII. törvény - az elektronikus kereskedelmi
szolgáltatások, valamint az információs társadalommal
összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szól, melyeket
maradéktalanul betart.
Nyilvántartási
azonosítónk: 01640-0001
|
|
|
R
E K L Á M
|
R
E K L Á M
|
|
|
 |
|
|
Minden
jog fenntartva. Copyright: D.A.S. Jogvédelmi Biztosító
|
|
|
|